Gani Zsuzsanna
Valamit mondanom kell
Már többször eltöprengtem azon,
hogy vajon létezik-e Isten?
Úgy vélem, gondolom, hogy igen,
benne mindig őszintén hiszek.
Ott legbelül, a lelkemben él,
figyel, ha hívom jön, szól hozzám.
Ha megtörtem, hozzá kiáltottam,
többször
éltem gyáván, ostobán.
Gyakran fogta kezem, nem bírált
csak segíteni próbált nekem.
Megbízok benne, szeretem őt,
amit sugall, tanít azt teszem.
Bár én templomba ritkán járok,
ám ha ott vagyok, csendje áthat.
Békét hint meghitt hangulata,
olyan misztikus, felém árad.
KOHI HABIB
Te!
Ember, ki házam tájára se nézel!
Nem tudsz azonosulni e képpel.
Mégis együtt "lélegzem" e néppel,
Ébredj hát, gyere, várlak, lépj fel!
Alantas természeted bűnből fakad,
Nyisd meg szíved és oldozd fel magad!
Szeretetem feléd sohasem apad,
Pedig kezedhez oly sok vér tapad.
Bűnbocsánatot nyertél, amíg élsz
Tőlem ennél többet még mit remélsz?
Én nem hagylak el soha, mégis félsz?
Meghallgatást nyer mindig, amit kérsz.
Ki szívébe fogad oltalomban él,
Az életed így már nem lesz sekély.
Javaid mellett lesz így még erény,
Ki megtér és hisz Ő már az enyém.
Oltalomat
Kerestem, kutattam, nem találtam,
A világ mély bugyrait bejártam.
Elismerem Istenem hibáztam,
De a helyes útra rátaláltam.
Sérthetetlen messzi Fenség,
Az embereknek Te vagy a mentség.
Minket jellemez a törékenység,
Ezen nem segít a neveltség.
Érinthetetlen lényed honnan fakad?
Te vagy ki minket meg nem tagad!
Adj kérlek nekünk remény-sugarat,
Hisz elküldted hozzánk Tenfiadat.
SZABÓ ISTVÁN versei
HEGEDŰS GÁBOR versei
KOLARICS ZOLTÁN
AZ ÚR ÉRKEZÉSE
(A verset Ady Endre azonos című verse ihlette)
Mikor letértem az útról
s a lelkem megtelt bűnnel,
szelíden és kedvesen
szolt hozzám az Isten.
Eltévedt bárány!
Jöjj vissza a nyájba,
hiszen Terád is vár
a Mennyeknek országa!
Ó, Teremtőm!
Hallja hangod szolgád,
bocsáss meg nekem
s én visszatérek hozzád!
Eltörlöm bűneid!
Jer, kövess engem,
s tékozló fiamként
részesülsz szeretetemben!
Budapest, 2017.10.28 hajnal
A TEREMTÉS
A Teremtés csodálatos története,
a Mindenható ajándéka s üzenete.
Hogy végtelen szeretetét megossza,
Isten, világot teremtett a Kozmoszba.
"Legyen világosság!"--mondta az Úr,
s megtelt fénnyel a kéklő Azúr.
Megalkotta vele együtt a Földet,
ez volt az első nap, a nagy kezdet.
"Legyenek boltozat alatti és feletti vizek,
s a kettő közé szilárd boltozatot teszek!"
Elválasztotta ezzel a földet és az eget.
Úgy is lett, ez a második napra
esett.
"Gyűljenek össze a vizek mind egy helyre,
s emelkedjék ki a szárazföld belőle!".
A zöld növények s a fák termést adtak,
így ért véget a mozgalmas harmadik nap.
"Legyenek világító testek az égbolton,
s válasszák el a nappalt az éjszakától!"
Így lettek a Nap, a Hold s a csillagok,
lezárva a negyedik fénnyel teli napot.
"Hozzon létre a föld mindenfajta élőlényt:
halakat, madarakat, mezei vadakat,
házi állatokat és csúszómászókat fajuk szerint,
hogy szaporodjanak!" s eltelt az ötödik nap.
"Teremtsünk embert képmásunkra hasonlót!"
ezzel megalkotta Ádámot a föld porából.
"Uralkodjék az összes élőlényen, amely csak mozog!"
Hogy nevet adjon nekik, mindegyikből egyet elé hozott.
*Csodás a világ, amit teremtettél, Uram,
de mégsem találom a segítő társam!*
Ekkor az Úr álmot bocsájtott az emberre,
hogy egyik oldalcsontját belőle kivegye.
Megalkotta az asszonyt s Ádámhoz vezette.
"Íme a segítő társad, légy boldog vele!"
Ekkor Ádám körüljárta s megszemlélte,
majd megköszönte és Évának
nevezte.
Ez tehát a teremtés igaz története,
melyben Isten a mindenség teremtője,
égen s Földön teljesen tőle függ minden
mert Ő az egyetlen és mindenható Isten!
Szatmári Gizella Emese
TALÁLKOZÁS
Kopott, megroggyant élet bugyraiban kerestem az utat, a fényt.
Egy kopott, megroggyant szívek útjaiban szerettem embert és reményt.
Szaladtam árkon-bokron által,
küzdöttem bizonytalansággal.
Küzdöttem éggel, fénnyel, elvekkel,
s rohantam egyre - nagy tervekkel.
Fel ég felé,
le föld alá,
mentem egyre,
meredekre.
Nem tudtam, miért és mi lesz velem,
de kerestem, kerestem hűségesen.
Jártamban botlottam,
néha elakadtam,
majd felálltam, s menni erősen akartam.
Zuhantam kétségbeesésbe,
szaladtam bele hitetlenségbe,
rohantam magamba,
rohantam szavakba,
rohantam ki, mindig a szabadba.
Éreztem: rab vagyok,
bűn köti testem,
gondolni másra soha nem is mertem.
Éreztem, nem jó, ez nem az az élet,
változtatni viszont nem volt reményem.
Hiába szerettem, hiába éreztem,
senkit nem találtam,
ki megértette szívem.
Csak a lángokban vált nyilvánvalóvá,
csak a mély gödörben nem vált csalóvá
a sok szó, mit innen-onnan hallott a lelkem,
és mit megtagadott, hogy egyre csak szeressen.
Oly sok szép szó volt, amit hallottam régen,
de nem hittem őket, mint tündérmeséket,
s gondoltam, szép rege, ám életet erre
nem építhetek,
így éltem eddig, ebben nem hihetek.
Keserves utak,
és villámló zord egek.
Szétszórt darabok
életúton hevernek.
Csalódások, borzalmak mindenfele,
A szív így lett szomorú, bánattal tele.
Ma már hinni kell.
Ma szabadnak lenni.
Ma ég felé törni,
sietni, rohanni.
Ma az Isten szólt hozzám.
Ma az idők felett,
én is megnyugodtam
és a szív újjászületett.
Ahogyan hirtelen átölelt a karja,
ahogyan szívem lett a birodalma,
ahogyan csengett neve az agyamban,
és lepkeszárnyon az én szívem magamban
csak szárnyalt egyre magasabbra,
Istenhez a nyugalomba.
· EGY SÖTÉT ÉJJELEN
Nehéz, sötét az éj, és fekete felhők gyűlnek.
Csendes zokogás hallik, melybe égi hangok vegyülnek.
Fiát vigasztalja egy apa, s megadna mindent érte,
ha fájdalmát kisebbíthetné, s nem lenne szükség a vérre.
De jaj! A mi bűnünket, mi is moshatná hófehérre?
S ki lenne az, ki értem s érted kimenne a harctérre?
Oda, hol gonosz lovag bujkál, de a Fiú nyíltan szemben
védi azt meg, kit szeret, s nem megy senki ellen csendben.
Van, ki az emberre tör, s van, ki teremtménye szívét kéri,
mert őt nagyon szereti, és egész életét igazán félti!
A válasz egyszerű: Isten Fia áll mindenki helyett,
És igazság Őt körbelengi a hatalmas világ felett.
Szívét értünk feszíti, mint az íjat, az égbe feszesre,
megérinti alvó szívünket, s a lelket neveli nemesre.
Örömmel tölti el, hogy lesz, ki nevét magasra emeli,
s az égő könnyeket arcáról jótetteivel töröli.
Lesz, ki úgy fog hinni Benne, ahogyan Ő hitt az emberben,
s szeretetében fájdalma lassan tűnik a holdfényben.
Emlékezik jóra, szépre, s minden megszülető emberre,
aki vérző, sajgó sebeivel gyógyulna meg egyszerre
minden kínból, s minden lázadó szóból, s abból a kórból,
amely fogva tartja az elmét. Megszabadít a nyomorból,
mely mutatja mennyire jó, ám csalfán becsap, megcsal ma,
s az ember nem tudja, fogságából, hogy szabadulhatna.
Ám út nyílt a szakadék felett, s a Mester hidat épített
egy hatalmas mélység felett, melyet a Mennybe készített,
hogy te ott lehess, és örömmel lakhass azon a földön,
melyet neked adott, hogy életed ne legyen börtön.
Dereng a köd. Madarak kelnek, s fátylát bontja a kikelet.
A sötét oszlana, de nem tud, visszahúzza a ligetet.
Egyre sürgetőbb, egyre sietősebbé válik az igen.
Vérző fejét tenyerébe hajtja, így is kitart a hiten.
Hallod? Hogy sír, hogy zokog az éjszaka? A homályban állva,
vár egy reménysugárt könnyekbe burkolózva az Isten Fia.
Hogy értelme van mindannak, mit tenni akar az emberért,
s hogy Atyja mellette lesz végig, s mindezzel egyet ért.
Az az igaz szó kellene, mit angyalok hoznak neki.
És bátorságát, és kedvét már semmi el nem veszi.
Csak lágy sóhajtás hallik most, és a megnyugodott lélek
imáját bevégzi, s elszántan búcsút int a létnek.
Fájdalomhegyeken át épp gyermekét vigasztalja egy apa,
S a sötétségben a Fiút elhagyja utolsó támasza.
Hegedűs Erzsébet
MEGTALÁLTALAK
Sokáig kerestem, kutattam Utánad,
hol vagy Uram, Istenem?
sehol sem talállak!
Aggódtam, kínlódtam, sokat szenvedtem,
sehol sem találtam bizton a helyemet.
Fohászkodtam Hozzád
Imám az Égbe szállt!
Te lehajoltál hozzám,
meghallgattad az imám.
Bíztam, reméltem, hittem Tebenned!
Vártam, hogy átöleld elveszett gyermeked.
A szívem ajtaját Előtted én zártam be,
Te hiába vártad, mikor engedlek már végre be.
A sok zuhanás után -
Egyszer csak kitártam az ajtót,
Beengedtelek rajta Téged, a Megváltót!
Uram! Jézusom!
De jó, hogy Rád találtam!
Te vagy az, Akit már nagyon régen vártam!
Nem kell már keresnem, kutatnom Utánad,
Itt vagy velem mindig a szívembe zárva.
Meghallottam kedves hívó szavad,
megláthattam a fényben ragyogó arcodat!
Szívemet Szentlelked megérintette,
Nélküled már sivár, üres az életem.
Az egész lényemet szereteted tölti el,
Ölelő karjaidat már sohasem engedem el.
AZ IDŐ KINCS
Időt kaptál a végtelenből,
a te szererő Istenedtől.
Időt kaptál, hogy tudj szeretni,
ezzel másokat is felemelni.
Időt kaptál, hogy
lásd meg a rászorulót,
és segítsd őt, ahogy csak tudod.
Időt, erőt, körülményt,
feladatot kaptál,
hogy tudd adni tudásod legjavát.
Az idő rövid és nagyon drága,
ne fecséreld el hiábavalóságra.
Figyeld a jelzést - mikor mit tegyél,
így a napod és időd nem folyik szét.
Ne félj kérni a segítséget, mert
a segítő kezek téged mindig elérnek.
Bátran állj ki a jó,
az Örök Igazság mellett!
Cseppet sem tétovázz, nincs semmi
veszíteni valód, az Isteni Erő
mindig rendelkezésedre áll.
Legyél éber, ne érjen váratlanul,
ha bármi történik veled akaratlanul.
Fogadd őszinte tiszta szívvel,
mint becses ajándékot,
melyet néked a Teremtőd átadott.
Ő tudja egyedül, mi válik javadra,
a keskeny Úton Felé haladva.
Engedd, hadd fogja a kezedet, mely
az Örök élet, a boldogság felé vezet.
MEGBOCSÁTÁS
Olykor vannak nehéz napjaid, amikor
úgy érzed nem tudsz valakinek megbocsátani.
A haragot tupírozod magadban, egyre csak fokozva
abba sem hagyva, már-már tetőfokára csap
forrongásod miatta.
Most arra kérlek Téged!
Állj meg röpke percre és gondolkozz!
Kinek ártasz azzal, ha belül magadat mardosod?
Gondolj szeretettel az ellened vétőre,
te úgysem láthatsz bele senkinek a lelkébe.
Kiben, mi lakozik, nem tudhatod,
az is lehet, hogy csak rossz napja volt.
Bízd az ítélkezést a nagy Ő-re, az egyedüli Ítélkezőre!
Ő az, Aki mindent lát és ismer, belelát szívedbe.
Ismeri múltadat, jelenedet és jövődet, ismer minden lépésedet.
Ő a Mindenható, a Teremtő!
Benne bízz és remélj, így a lelked sérelme
az Ő erejével oszlik majd szét.
Réthy Judit Andrea
FÜLEMBE FORRÓ ÓLMOT ÖNTSETEK
Fülembe forró ólmot öntsetek,
Lakatot számra
Két vasdárda szemem kivájja
Magyar szó bús átka...
Nem fáj fejem.
Szeret az Isten.
Úttalan úton vánszorogva,
Próbálkozások elvetélt vágya...
Látok, tudok, Vagyok.
Itt. Most. Láttok?
Nem a fejem fáj...
Az Isten szeret.
Lesz igaz kor, hol nem lesz lárma,
Törtetés, gyalázás és szitokláva,
Nem lép rád senki, kinyíltál, hátha
Nem nyírbál szét a lét, akkor is, ha
Tét, a tett s szándék ugyanaz.
Marad az Isten. És szeret.
Osváth Imre
ISTEN
Sokszor néztem a csillagos eget,
kerestem benne istenemet.
Közeledni akartam hozzá lelkemmel
biztatást kérni további életemre.
Sokszor letettem volna eléje szívem.
Elfogadta volna, oly üresen?
Mert nem tudtam eléje tárni,
benne voltak hamisak tanításai.
Ha a természetet csodáltam,
a rejtelmekben őt láttam.
Megtaláltam szellőben, felhőkben,
bogarakban, fűben, fában, erdőben.
Ott volt, hol siklott a gyík,
hol forrás víz tova folyik.
Menne volt őzek szelíd szemében,
benne volt vulkánok kitörésében,
a forgó szelek pusztító dühében,
tengervizek lágy hullámos ölében.
Sokszor figyelmeztetett, ha pusztított,
csendes esőben könnyet hullatott.
Mindig a természetben találtam Őt,
annak törvénye általa kötött.
Emberek között akkor leltem fel,
ha felőlük hozzám szeretet érkezett.
A szeretetben hittel hittem,
Őt ott mindig meglelhettem.
Tudtam, ez az én Istenem!
Fábián Sándor
Istenhit
Papok terjesztik az igét,
celebrálják a sok misét.
Szobrokkal van templom tele,
képekkel a mennyezete.
Vastag gyertyák sorban állnak,
jó ára volt az orgonának.
Pénzes persely kihelyezve,
benne van a pap isten hite.
De az Isten, hol van kérdem?
A csuhás válaszol e képen.
Az Úr jelen van mindenhol,
megbuktatlak kánonjogból.
Ha mindenhol ott az Isten.
A templomban miért nincsen?
Ő az egyszerűséget hirdette,
a sok cicomát nem becsülte.
Sekrestyébe sincs az Isten,
nem vagyok pedofil biz Isten.
Ezt súgja a pap a gyóntató,
ölében ül két kis lurkó.
Ez lenne az egyház, kérdem?
Fel nem fogom, meg nem értem.
Mert Istennek csak a neve kell,
szennyben él a csuhás gazember.
***
Milyen furcsa...
Milyen furcsa is az ember,
Istennek képzeli magát, nem egyszer.
Mintha birtokában lenne minden tudásnak,
gőgtől elvakultan neki támad urának.
Annak, aki megteremtette Őt egykoron,
aki elrendezte, hogy a Föld forogjon.
Hogy legyenek számára évszakok,
egy gyönyörű földi édent megkapott.
De nem, neki több kell, ennél több,
mert megfertőzte az ördögi gőg.
Már a világ urának képzeli magát,
a világmindenséget akarja, nemcsak egy hazát.
Már Ő az Isten ezt hirdeti,
még nem szóltak rá, teheti.
Azt hiszi a balga lélek,
hogy büntetlenül telhetnek az évek.
De egyszer eljő az a pillanat,
amikor istened rád lesújthat.
Azzá leszel, ami voltál egykoron,
egy marék por a domboldalon.
Maturad
Apokrif
Ketten volnánk csak. Te meg én.
Ülnénk a folyópart fövenyén,
S különös, szép álmokat szőnénk.
Képzelnénk békét, míves rendet,
Lélekig érő, áldott csendet,
Halálig tartó szerelmeket.
Képzelnénk észt és bölcs erőt,
Szenvedélyt, egekig szökellőt,
Hűséget, őszinte, mély hitet.
Képzelnénk vágyat, tisztán csengőt,
Gyermeki kedvet, elmerengőt,
Szelíd mosolyt, üdvözülést...
Csak ülnénk, s Te felednéd, mi lesz a mennyel,
És este lenne, és újra reggel:
A hetedik nap. Így volna jó!
Őrizné titkunk a Nagy Folyó.
Curriculum vitae
Bölcs vagyok.
Tudásom ismerete annak,
Mi bennem gyarló, s méltatlan az éghez.
Szép vagyok.
Szívemben gyönyörű elszánás
A jóra, mit az Isten általam visz véghez.
Szelíd vagyok.
Ha tűröm vad csapásait
A létnek, lelkemben nem támad harag.
Erős vagyok.
Ha szenvedek se bánom,
Hogy Isten engem emberré farag.
Bátor vagyok.
Nevetve nézem, hogyha
Ajtómban áll a szenvtelen halál.
Tiéd vagyok,
Uram, fogadj el vétkeimmel,
Ha fáradt lelkem országodba száll!
DONNERT KÁROLY
Vasárnapok harangjai
Vasárnapok harangszavának
varázslatát úgy várom én
Mikor suhogó angyalszárnyak
Hirdetik, hogy él a Remény
És él a Szeretet e földön
Mert meghalt az Isten fia
Miérettünk, hogy ne gyötörjön
Bűn terhe minket már soha .
Szóljanak hát a szent harangok
Örömhírt hozva szóljanak
Mondják el, hogy e szép és boldog
Napon csüggedni nem szabad:
Hisz vár ránk az Úr vére-teste,
Hogy eggyé váljunk Ővele,
Hogy beköltözzék a szívünkbe
Szent Lélek bűvös ereje.
S így mindenik áldott vasárnap
Megélheti e szent csodát,
Aki magát az égre lázadt
Kétkedésnek nem adja át...
Ne várd hát, hogy nyíljék a tenger,
S utad szabaddá így tegye-
De hidd-érezd: vigyázó szemmel
Óv a szeretet Istene
Ne gondold, bármi bánat érjen,
Hogy kegyelme tán elhagyott:
Old fel lelked tekintetében,
És Ő feloldja bánatod...
Ne várd, hogy csipkebokor lángja
Vigye közel hozzád szavát-
De tudd: lépteid Ő vigyázza,
s tiéd lesz majd a Kánaán.
Ne akard, hitetlen Tamásként
Ujjad sebébe mártani,
S úgy igazolni létezését:
Hisz benned él az Isteni...
Ne tűzhányó láng-kráterében
Keresd az Ő szent melegét:
Gyertyafény hinti csodaszépen
Lelkének tüzét szerteszét...
Színe előtt, ha sokan látják
Ne fogadkozz és ne ígérj:
Csak csendes, magános imádság
Az, ami trónusához ér...
És trónusának ragyogása
Így lesz csak jelzőfény nekünk,
Mely nélkül e földi világban
Oly könnyen eltévedhetünk
Hisz könnyű volt Szent György vitéznek:
Csak egy sárkány kelt ellene
De ma egész sárkány-tenyészet,
Mit eltaposnunk kellene:
Szeretetlenség-, pénzsóvárság-,
Ordas, sivár bűn rengeteg-
Ha lándzsát emelsz ellenük, hát
A harcot meg nem nyerheted
Ám ha szíved szavára hallgatsz,
S a szent kereszthez folyamodsz,
Nem gyűrnek le gonosz hatalmak:
E jelben bizton győzni fogsz....
S győzelmedért az örök élet
Lesz Istentől a jutalom
Harangszóból ez az ígéret
Hallik minden vasárnapon
Szóljanak hát a szent harangok,
Örömhírt hozva szóljanak,
Hirdessék, ha megtérsz Uradhoz,
Lelked boldog lesz és szabad....
Szobám falán Boldogasszony keretezett képe...
Szobám falán Boldogasszony keretezett képe-
nap nap után imádsággal járulok elébe:
azt kérem a Szűzanyától minden áldott este,
lépteimet szép magadhoz egyszer elvezesse,
Adja meg azt, hogy szólhassak tiszta szóval véled,
elmondhassam titkait a szívem szerelmének,
megvallhassam néked, hogy e kerek nagyvilágon
te vagy az én drága kincsem, földi boldogságom,
A jóságos Istenanya tudom, meg is hallgat:
megadja majd a szívemnek azt a nyugodalmat,
azt az égi fényes áldást, azt a nagy kegyelmet,
hogy a lelkem a lelkeddel egyszer egybekelhet...
Hogy eljössz majd egyszer velem az öreg templomba,
Megáld a pap, s szentelt gyűrűt húzok az ujjadra-,
s nemsokára ringó bölcső bimbózó virága
nevet rá majd minálunk a kegyes Szűzanyára....
FODOR KAMILLA /egyetemi hallgató/
Boldogabbak már nem is tudnánk lenni
Áhitatban lenni, veled együtt lenni,
Oly boldog és békés szívvel
Áldott meg minket az igaz hitből
Szeretett drága Jóisten,
Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.
Köszönettel és hálával teli szívvel
Járulunk most Isten színe elébe,
Hogy köszönetet mondjunk azért,
Mit megköszönni nem tudunk elégszer.
Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal
Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.
Felhangzik a kórusi tiszta ének,
Szívünket, lelkünket öröm önti el,
S meghinti boldogságtól övezett békességgel.
Mindketten tudjuk,
Ez a pillanat megismételhetetlen,
Többet ér ezernyi meg ezernyi csodánál,
De mégis tudjuk, s érezzük, ezernyi és ezernyi
Csoda vár még ránk.
Áhitatban lenni, veled együtt lenni,
Oly boldog és békés szívvel
Áldott meg minket az igaz hitből
Szeretett drága Jóisten,
Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.
Köszönettel és hálával teli szívvel
Járulunk most Isten színe elébe,
Hogy köszönetet mondjunk azért,
Mit megköszönni nem tudunk elégszer.
Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal
Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.
Egymás ajándékai mi ketten vagyunk,
A szeretet és a jóság, melyek árán, egymást,
Mint jutalmat kiérdemeltük.
Legszebb álmaink teljesülnek,
Mikor ketten, együtt vagyunk.
Szőjjünk további és további álmokat,
Váltsuk valóra őket, a Jóisten és angyalai segítségével.
Tömjén illata érződik a templomban,
Emberek százai gyűltek össze,
Egyért imádkozva: Jóistenünk nézz le ránk,
Áldj meg minket, szeress minket egyformán.
Légy óvó, s féltő szeretőnk a bajban,
Ki mikor jót teszünk, mindig megjutalmaz.
Áhitatban lenni, veled együtt lenni,
Oly boldog és békés szívvel
Áldott meg minket az igaz hitből
Szeretett drága Jóisten,
Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.
Köszönettel és hálával teli szívvel
Járulunk most Isten színe elébe,
Hogy köszönetet mondjunk azért,
Mit megköszönni nem tudunk elégszer.
Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal
Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.
Virágeső
Isten kegyelme, mint virágeső hullik ránk,
Az angyalok is csatlakoznak mi hozzánk.
Kegyelmes Ő, dicsőség Neki mindenkoron,
Lelkünk leljen békére, csak ezt áhítozom.
Nevét zengje ég és föld, viduljon fel minden ember fia,
Szeretettel gondoljunk a Megváltónkra.
Jöjjön el, s üdvözüljön fel reménységünk csillaga,
Világítsa be utunkat, hogy rátaláljunk az igaz szóra.
VÉSSEY EDE (Texas, USA)
Csodák
Amíg gyermek voltam, hittem a csodákban:
messzi üveghegyben, gonosz boszorkákban,
hétfejű sárkányban, repülő szőnyegben,
végtelen tengerbe elsüllyedt földekben.
Felnőtt fejjel sokkal okosabbá váltam,
igazat csak valós tényekben találtam,
a csodákban hívőn csendben nevetgéltem,
fejemet csóválva az együgyűségen.
Öreg fejjel immár csak csodákra várok,
a való világban sok jót nem találok,
s hiszek a legnagyobb, legkülönb csodákban:
az öröklétben és a feltámadásban.
Isten csendje
Mivel hited hangja elveszett valahol,
Istened csendjére sértve panaszkodol.
Pedig az Ő csendje az örökkévaló,
ajkáról közvetlen sohasem jön a szó.
Hogyha szólna hozzád, égből mennydörögve,
akkor utad könnyen lenne kijelölve,
nem kéne egyre csak küzdened magaddal,
vakon tapogatva tétova szavakkal.
Az átható csendben, szózatokra várva,
időd lenne bőven a gondolkodásra,
de a teremtésnek titkait nem lehet
egy emberi élet során megértened,
s amit Isten egykor részedre kiosztott,
lelked útján kell a döntéseket hoznod.
Erős hittel telve, saját hangod zengjen
az örök isteni, terád váró csendben!
Matyi
Álmodom az Istenről
S bár megingok gyakran hitemben,
Álmom Istenről meg nem szűnik.
Boldogtalan, ki nem álmodik,
Ki Istennek sosem áldozik
Cselekedettel, mely a jóság.
Nem lehet mindig a valóság
Arca az ember s ember előtt.
Álmodni kell mindenekelőtt
Oly gyakran e poros Életben,
Hol sosem volt semmi véletlen.
Merülni kell imában, borban,
Istenben, a legfőbb valóban.
És néha, ha gyötör az Élet,
Gondolj csak Őreá, ki éltet
A bajban, vigaszban, Mindenben,
Ki érted halt meg a kereszten.
______________________________
A megbocsájtó Isten
Annyi gyarló szívet elhagytam
S így a bűnöm haragtartás volt.
Most is az, én sem vagyok különb,
Istenem nélkül csupáncsak holt
Maradnék s elvészne mindenem.
Én nem tűrtem meg a szenvedést
Mások végett az én lelkemben.
A nagy Életbe kívánkoztam
S könyörület volt az Istenben:
Az örök megbocsájtás szava.
________________________________
Gyermeked vagyok
Lopódzik hozzám a néma csend,
Helyreáll ott lelkemben a Rend,
Ó, drága Uram, tiéd vagyok!
Énnékem tested a kenyerem,
Véred egyúttal az én vérem,
Mert én is Belőled sarjadtam.
De én az Ember vagyok, gyarló,
A mindég csak bűn felé hajló,
Ki örökkön Hozzád simulna.
Hogy szakadjon szám, mikor Téged
Bánt meg s akkor, mikor Tenéked
Gyermekésszel hozok fájdalmat.
Szeretni akarlak, érezni
És Véled együtt ott fent lenni,
Midőn elszólítál engemet.EGYED SZANDRA
Ha sötétség vesz körül
Ha sötétség vesz körül,
Ha tisztulván égsz belül,
Ha egy lélekdarab kiszakad,
Ha szíved kínozva hasad.
Azért megmarad
A hitnek lángja,
A remény vágya,
A szeretet hatalma.
Vezeklés
Forró arcom sárba nyomom,
Izzadt porba, térdre hullva,
Hozzád fohászkodom.
Durva zsákruhámon
Csontomig hatol
a hideg.
Szívem, ajkam, lelkem,
bocsánatodért remeg.
Húsom tépem, csontom töröm.
Kezem, lábam vértől vörös,
Keserű ízű könnyeim csordulnak,
Sebzett testemen legördülve elhalnak.
Izzva, parázsodva.
Lázban égek.
Az ostor újra lendül,
Csak szisszenek,
Már nem érzem a csapások fájdalmát.
Még egy néma, elhaló ah,
és vége van.
Már nem érzem az ólmot,
Mely bőröm szaggatja át.
Föltápászkodom.
Lelkem újra tiszta,
S az ostor újra suhog.
Könnyű nyugalom jár át.
Vérem földre csurog.
Békét érzek.
Lelkem szűzi tiszta csendje suttog.
Megtaláltam Istent,
Ahol hagytam, ugyanott.
Fiad vagyok
Ó, hogy sajog,
éget,
mardos a kín.
Szenvedés.
Mikor lesz vége?
Vagy örökké tart?
Büntetés.
Ó, ha lenne e kerek földön teremtmény,
Ki megértené gyötrelmem szörnyű perceit!
De nincs senki!
Mert semmi vagyok.
ISTENEM, emelj föl!
Hívj magadhoz engem!
Enyhítsd szenvedésem!
Mentsd meg, bűnös lelkem!
Végy magad mellé, ültess lábadhoz!
A te elkeseredett szolgád.
Ó, de mit remélsz balga?
Hisz még mindig nem érted?
Sorsod megírtad,
Örök kárhozat a béred,
Drága Uram, ha te így látod,
Tisztelem s óhajtom szavad,
Vess a pokolra, ha akarod!
Csak arra kérlek, szeress,
Hisz én is a Te fiad vagyok!
BEREGI KISS MAGDOLNA
A M A G V E T Ő
Elvetettük a magot s jó földbe esett,
Érik a kalász, a magvető jól vetett.
De vihar kél, s a szélben eldől a búza,
Cibálja, tépi a szél, szőke haját húzza.
Az eső kimossa a gyökeret,
De az újra és újra gyökeret ereszt.
Kihúzza magát, néz újra az ég felé,
Haját kifésüli s bátran áll egy újabb vihar elé.
Miből minden földi halandó él,
Célja a meleg, illatos kenyér.
Nem bánja, ha derekát kettészelik,
És azt sem, ha kerekek lisztté őrölik.
Hajnalban nem látni könnycsepp-harmatot,
Zokogó hangját sosem hallhatod.
Minden szenvedését könnyen veszi,
Mert ő az ki a testet s a szellemet élteti.
Benne él a parancsolat és az ima:
Hogy: " A mindennapi kenyerünket,
Add meg nékünk ma ..."
SZENT HAJLÉK
Két imádkozó tenyér,
oltár, ima s a mindennapi kenyér.
Bűnbocsánat, kegyelem s irgalom,
egy áldott tartomány,
egy égbe nyúló templomtorony.
Szent isteni felkiáltójel,
mely alázatra int, emberségre, hűségre nevel.
Alapja az Isten, téglája jószándék,
csillogó tornya szent, mennyei ajándék.
Áldás köti össze az alkotórészeket,
lépcsője és tornya az Istenhez vezet.
Pillére munka és alázat, emberség s szeretet.
Hirdeti: A hit nem csupán szó, a hit cselekedet.
E toronyra nézve meglátjuk a napot,
Hétköznapi csodát, mely nékünk adatott,
ékes bizonyságát, áldott jelenlétét,
Krisztusnak keresztjét, s a hitnek erejét.
Dicsősségre, magasztalásra méltó hely.
Harang, ima, kenyér, bor s szent kehely.
Vigasz és menedék, mint nyíl az ég felé mutat.
Kérlek Uram, szenteld meg a mi hajlékunkat!
RADMILA MARKOVITY
Örök tavasz
Uram, Neked mondom el titkomat,
tudom, minden szavam közöttünk marad.
Igaz, előtted nyitott könyv vagyok,
nem magam miatt teszem a vallomásom.
Kételyeim feltárom, remélem megválaszolod,
ha nem most, hát majd egykoron,
amikor országod kapuján kopogok.
E földi létben én ártatlan embert nem ismerek,
ez nem mentség tetteimre, gondolatokra,
mert gyarló vagyok, mint a többiek.
Türelemmel nem igen áldottál meg engem,
füllenteni is füllentettem, főleg másokért,
de hazudozó soha sem lettem.
Loptam bizony gyermekkoromban más fájáról
diót, sőt társaimra is hatásom volt,
de tolvajjá soha sem lettem, most
nem én vagyok az érdekes, hallgasd
meg igaz kérésemet.
Védd meg, óvd, és segíts gyermekeimen,
legyen életük elégedett, nem kérem a
lehetetlent, de gyerekeik, az unokáim olyanok
legyenek, mint a lágy szellő, ami frissít, erőt
kölcsönöz, de sziklát romboljanak ha kell,
győzzék le a tenger hullámait, hajójuk
ott kössön ki, ahol a boldogság útja kezdődik,
soha sem vész a semmibe, köd sem von
fátylat az út végére. Nem baj, ha néha küzdeniük kell,
így erősítsd meg szívüket, lelküket,
legyen akaratuk töretlen, kemény, mint az acél,
ilyenre kovácsold ki mindegyik testét, lelkét.
Azért még sem vagyok olyan szerény,
arra kérlek, ha eljön a vég, fogd meg a kezem,
és hagyd, hogy örökre boldog legyek.
Igen Uram, értettem minden szavad, válaszoddal
arcomon mosollyal várom az örök tavaszt.
Uram, ígérem
Uram, bocsásd meg
minden vétkemet, azt is,
amikor az árral, vagy
ellene úsztam
keresve önmagam.
Uram, nem teszem
nagyító alá az életem,
vissza nem fordíthatom
akarva, akaratlan
ráncaimba vésett
tévelygésemet.
Uram, Te tudod,
ha leteszem keresztem,
még visszatérek.
Ígérem, tisztára mosom
ma hordott ingemet.
Segítettél, amikor kellett
Életem gondokkal volt
tele,
bánat sem hiányzott belőle,
volt benne öröm és fájdalom,
lettem hitehagyott és esztelen,
szembe szálltam a lelkemmel,
harcot vívtam a hitemmel,
békémet csak akkor leltem,
amikor őszintén hinni kezdtem,
hinni kezdtem Uram benned,
segítettél, amikor kellett,
most is érzem itt vagy velem,
falaimat sugallatodra romboltam le
Most már tudom, miért kellett:
a gond, a bánat, a fájdalom,
izzadtságcseppekben fürdő küzdelem,
így lett acélerős a hitem,
lelkem megtelt szeretettel.
megtapasztaltam,
csodák az életben is vannak.
Az én titkom
Őt kerestem, pedig
sosem láttam.
Gyermeklelkem
hajlékodban
térden állva
Rád-talált a fohászával.
Mit kérhettem?
már én sem tudom.
Letagadtam,
kíváncsiktól
takargattam
Mosolyogva hazudoztam,
Elfeledtem?
Elfeledtem.
Valahol a lelkem mélyén
mégis érzem:
csak jót kérhettem:
magamnak-e vagy
még másnak?
Az idő-tájt kistestvérkét
úgy kívántam.
Lett kistestvér,
aki már nagy.
Időszárnyán elrepült
a gyermekkorom,
ifjúságom,
a fénykorom.
Azóta is:
felkereslek,
pörlekedek,
kérdezgetem:
meddig, miért,
tedd bölcsé a balgát,
gazdaggá a szegényt,
megteheted,
mondom én;
szeretetport hints a Földre...
Azt hiszem: túl sokat kérek.
Így hát
megköszönöm
öregségem
minden percét,
ifjú lelkem
üdeségét.
Kása Fanni Laura (16 éves)
Drága Istenem!
Drága Istenem, hozzád szól imám
ki az égből vigyázol reám,
mindig nyugodtan szól hozzád szívem
s te mindig meghallgatod minden vétkem.
A mai napon kérésre fordul ajkam,
kérlek téged, segíts meg a bajban!
Kívánságom oka nem új ruha,
sőt semmilyen csehe- csuha,
kérni nem magamnak szeretnék,
segítségem nagypapámnak szeretném.
Tudod te is, hogy beteg szegény
adj neki a gyógyulásban erőt, s reményt,
a mindennapokra örömet, hitet,
hogy kedve teljen gyermekeiben!
Gyógyítsd meg őt mindenképpen,
ne legyen része szenvedésben!
Tudom, hogy meghallgatod kérésemet
s fohászaim eljutnak az égbe,
drága Istenem hozzád szól imám,
ki az égből vigyázol reánk.
***
Gyermeki fohász
A kicsik között a legkisebb vagyok
a világról nem sokat tudok,
de tudom, mesélte anya
a világ teremtője te vagy.
Azt is tudom Istenem,
mi mindent köszönhetek neked,
például anyát, apát és a kistesót,
kik nélkül élni nem lenne jó.
Tudom azt is, hogy szereted
ha beszélünk te véled,
becsülöd ha elmegyünk a templomba,
a te dicsőséges házadba.
Ahova térdhajtással, keresztvetéssel lépünk be
ezzel is kifejezve tiszteletünket, szeretetünket,
a misén imádkozunk, éneklünk,
elhunytakért könyörgünk.
Szentmisén megnyugszik a pici szívem,
mert tudom, hogy ott vagy jelen,
te vagy az, aki mindent tud s meghallgat
akiben bárki megbízhat.
Szegények, nyomorultak menedéke
s mindenki édes megmentője,
hálás vagyok Istenem,
hogy te itt vagy nekem.
Megígérem, ha nagy leszek
akkor is hű gyermeked leszek,
mindig közel fogok hozzád állni
s tenéked mindent megcsinálni!
MOLNÁR G. KRISZTINA versei
A hitem
Egyszer talán nekem is lesz Istenem.
Sosemvolt hitem rogyadozó léptekkel
követ, megszán, aztán útnak ereszt
időszaki fellángolásaim közé befurakszik
néhány hitetlentamás kacér vásott
mosolya, ahogyan figyelem magam,
mikor hiszek és amikor nem hiszek de
ez tulajdonképpen teljesen rendben van
az olyan gyökértelen tudatalattival
rendelkező embernél ahol a realitás
mindig ott bujkál az illúziók mögött és
az előretolt helyőrség senkialfonzának
életfilozófiája néha elnyomja az égi
díszletek árnyékait egy fénysugár vagy
akár a sleppként hordozott árnyak
suttogása taszít depresszióba amely
ugyan többek szerint hasznos mert az
ember jobban megismeri önmagát
én viszont csaknem elvesztem a káoszban
azóta is kerülöm a mélykút effektust
ha jönne fulladjak inkább dáridóba mint
odaálljak hogy boríts rám fátylat bánat
na akkor jön a hit ha segíteni kéne és
kinyújtott kézzel az égre nézve kiáltom
csak már legyen béke - ha elég sokáig
mondom megjegyzem tényleg elönt
valami csendes megnyugvásféle van
hogy imádkozom is na ezzel nem
dicsekszem mert igazából készség
szinten csak a Miatyánkot tudom
de ha jobban átgondolom lehet az is
megfelel végül is minden benne van abból
amit szeretnék vajon elég lesz-e a hithez
a hiányzó alapokkal induló szándék
nem tudom de az imákat a könyvből is
elolvashatom és az énekléssel igazából
semmi bajom olyan megnyugtató mikor
összefolynak a hangok a kórusban akár
vállvetve támogatnánk egymást a sorban
talán ezért is mondják - hitközösség - a
lényeg a közös szándék valami jobb felé
legyünk optimisták a végkifejletet illetően
a pokolba vezető út kikövezéséről most
inkább ne szóljunk és egyébként is ne
riogassuk a kezdő hívőket a pokollal elég
ha a felfelé vezető utat elfogadja valaki
aztán meg az ember ne akarjon folyton
hátra nézni a legmeggyőzőbb egy látomás
lenne számomra vagy valamiféle kinyilatkoztatás
de ne legyek szerénytelen megérdemelném
én vajon - ugyan miért - hogy személyre szóló
jelenés teremjen nekem hát nem ennyire
nem vagyok elvetemülten magabiztos inkább
majd egy ideig még meghúzódom a hívők
mögött és várok félénk bizalommal hátha
az Úr az utolsó sornak is oszt lapot és bár
a pókerben nem jeleskedem a nyerő lappal
talán elviszem a bankot esetemben kapok
esélyt a nem evilági támogatásra és a hála
lehet stabil bázisa annak a vágyott hitnek
amire lehet hogy érdemtelen vagyok de
Jézus már annak idején is felkarolta az
elesetteket miért tenne ma másként amikor
eltévedt bárányként hozzá fordulok és
azt mondom hogy szeretnék tartozni
valahová - ahol magam is otthon vagyok.
Egyszer talán nekem is az Istenem lesz.
És lesz hitem. Azt hiszem.
Boda Zsófia Borbála, Buksi
Bátorság
A helyzet az, hogy nincs halál,
Csupán puszta változás,
Szem kápráztatás, búcsúzás,
Az örök országba vándorlás.
Így a beteg nem is agonizál,
Temetésen legyen boldogság,
Mint a kórház homlokzatán a színvilág egy ámítás,
Az élet egy csodás tündérvilág.
Reggeli ima
Úgy nyílik fel két szemem,
Hogy összeteszem két kezem,
Minden áldott reggelen, hogy,
Mindenkinek jobb és jó legyen.
Kőrösi
Ferenc (Miskolc)
Káin, gyermekem!
Balga Ábelt öleld át,
S rejtsd el kaján mosolyod!
Kezed reszket! - Mit tettél?
Megölted Atyád fiát!
Vesd le a véres inged;
S ásd meg testvéred sírját!
Feje alatt a párna:
Kő legyen, a fegyvered!
Állj meg, hát te hova futsz? -
Nem rejt el se föld, se ég!
Várj, még nem küldelek el,
Nélkülem ugyan hova jutsz?!
Arcodon könny marta seb
Jelezze a világnak:
Ki Szökevényre emel
Kezet: bűne hétszeresb!
Most menj, már küldelek...
Káin: Szeretlek!
Krőzus-Krisztus
(töredékek)
Vad zsongás az Isten:
- Megcsömörlött csendek
imádkozó szinte-mindene.
- Bibliák tépett lapjain
hiányos szavak betű-istene.
- Áldott percek egy végtelen űrben.
- Szabadság egy test-üvegben.
- Remény a szeretetre.
- Egy keresztre feszített kiáltás.
- Egy fénysugár.
- A sötétből kilátás.
- Mindenképp létező.
- Rejtélyes, nagy titok...
- Nappalok és hajnalok mozgatója
- Emberek morgó panasza:
- Kétszer Szegény, a legszegényebb!
Tamás
Boldog az ég s a barátaim,
Oh, én mégis szomorú vagyok!
Látták Őt, de az én szemeim
Dagadtak, fájók és vakok.
Oh, én mért nem láttam őt?!
Gonosz a lelkem, mert tagad,
Oldozz fel: S mutasd magad!
Kezemben a szögek: vértől tapad...
A sír üres, merre vagy?
Kérlek, szólj hozzám
Istenem, Jézusom!
Kérlek, adj nekem egy jelet!
Nem értem szavaid:
Elmentél, s nem tudom, merre menjek,
Mert nem ismerem útjaidat...
Látni akarlak! - Mutasd magad!
Átkozott hazug, becsaptál!
Teljes hittel hittem szavad!
Názáreti, te hívtál, most hol maradsz?!
"Akárhova mész, követlek téged,
Krisztus-Isten, az Úr Fia..."
Én Uram, és én Istenem!
Sara a kétségnek lehull szemeimről!
Hiszek! Hiszek! Feltámadtál mégis!
Istenem, ölelj át! - A sebekbe illesztem ujjaimat.
Szereteted gyógyítsa meg Lelkemet.
Nem fog már el a kétség:
Elhiszem már, hogy út, igazság s élet vagy:
Krisztus-Isten, a megváltó Messiás!
RÍMFARAGÓ
Páncélosok
Páncéljaink mögé bújva vacogunk,
magányosan dideregve félünk.
Rejtőzködve így élünk.
Kiszolgáltatni nem akarod magad,
mert csak sebeket szerzel,
de ezt a kockázatot vállalnod kell.
Élni nem fogsz különben.
Védtelen vagy, ne csapd be magad,
páncéljaid nem védenek meg.
Csak kerülni fognak az emberek.
Akárhonnan nézed: puhatestű vagy.
Hagynod kell, hogy szeressenek.
Ki áttöri páncéljaimat, ha lenne
kitől félnem nem kellene,
ki előtt sebzetten, meztelen
tárnám fel sajgó énem...
viszolyogva nem nézne félre,
mint elfüstölt csikket, nem dobna szemétre.
Van valaki, ki páncélok nélkül jött,
a legnagyobb páncéltörő ki valaha létezett,
magát mégsem védte meg.
Tőle tanuld meg, hogyan kell
embernek lenned.
Lágyítja szíved, ha kéred,
hogy tudj másokat szeretni
segít páncéljaid önként levetni.
Keményebb diókat is megtört már.
Páncéljaidon, mint vajon hatol át,
hogy végre otthon legyen veled
s neked ne kelljen elveszned.
Emberként magad csak hozzá
képest értelmezheted.
Bemocskolja kezét velem.
Arra vágyom, ezt ne hiába tegye.
Mit elkezdett nem hagyja félbe.
Biztat, hogy szennyes dolgaim
egyedül csak rá bízzam.
Neked is van mit megbeszélned.
Erre vár, hogy ne másokkal üzengetve,
hanem személyesen beszélj vele.
Nem zárkózik el tőled sem.
Szíved csak ő gyógyíthatja meg.
Ne akard, hogy porba írja neved.
Identitásod csak benne lelheted.
Angyal Bella
Fényes diadal
Midőn lelkem
a gyászt ölelte,
a fájdalmat
szívemre szögelte.
Üres zajok, néma
hangok között,
a sok keselyű
fölöttem körözött.
A megfakult emlékek
éjsötét árnya,
már-már éreztem,
körülzárna...
Igaz öleléssel,
bársonytalpon,
mikor dermesztő volt,
fekete alkony,
jött a hajnal
fényes diadala;
Ő Isten,
s Ember vala.
Ifjúságom halt meg,
s vele gyászom,
és azóta is
minduntalan látom.
Balzsamos kegyelem
Cifra szavakkal
ne illesd!
Köréd hazugságot
Ő se fest.
A meztelen igét
fogadd el,
s érted az alkonyon
is átkel.
Örök a napsugár,
igaz szerelme;
övé a lelked,
balzsam kegyelme.
Karja átmelegít,
ha tested fázik,
s lelkeden szeretete
átsugárzik.
Balázs Szabolcs (Veszprém)
Úgy keríts hatalmadba
Úgy keríts hatalmadba minket
Elhozván a legdrágább kincset,
Hogy birodalmad tisztaságra lelve
Épüljön sár helyett fellegekbe!
Úgy ölelj át minket, szent karácsony
Ne kelljen suttogni, hogy hiszem, ha látom!
Ne hagyj bennünk félelmet, se átkot
Az éhezőnek fonj édes kalácsot!
A szomjazónak fakassz vizet,
Villanó késből varázsolj szívet!
Gyűlöletből formázz szelíden
Kacagó fényt a konok szemíven!
Úgy ölelj át minket, szent karácsony
Hogy ne legyintsünk, hiszem, ha látom!
Adassanak órák, (s ne csak olykor)
Mikor a hitetlen is imát mormol!
Adassanak évek, (és ne csak napok)
Mikor a szívekben is Isten ragyog,
Nem csak csillan, él is a béke
Nem csak illan égi szent fénye!
Bolond eszmék! Álmok! Régi vágyak.
Szűkülő időnk kíméletlenül vágtat.
Mi megyünk mégis, harcolni, tenni, égni
Végső perceink új útra lépni
Utolsó szavaink, reményeink ezek
Az ellenirány, bár kikövezett,
Ne hagyd, léptünk hogy tévútra váltson
Úgy vezess minket áldott, szent karácsony!
Ott lapul
Ott lapul a gyökérben, törzsben, ágban
A felkelésben és az elbotlásban
A kavicsban, kőben, a sziklában, hegyben
Süvöltésben és érces, sűrű, síri csendben.
Rezzenő neszben, fenevad orkándalban
Kísértetképeken és a szent falakban.
Igen-életben és miért-elmúlásban
Sok izzadó, fülledt párnacsatában
Sokadalomban, unott körforgásban
Idegekbe égetett minden megszokásban.
Ott lapul. Már el is vesztettem, hogy mi.
De valami, valami ott lapul. Érezni, tapintani.
Fohász
rántsd le rólam, kérlek, ólomingem
a púpokat, miket hordok hátamon
neked van erőd csak szétmorzsolni
vállald át, s én átadom
adj erőt, hogy magamban hinni tudjak,
hitet, hogy erőtől duzzadó legyek
egyoldalú alkunk kössük meg,
s majd én is mindent megteszek
cserébe te semmit ne kérj tőlem
előnytelen üzlet, igen, jól tudom
de téged is, ígérem, be kell terítsen
a fénycsík a bejárt úton
Kutiné Tábik Petronella
Üldögélve
Ülök, minden néma
csak egy halvány Isten-arc
Biccent Rám néha.
Minden rohan,
tágul a tér
Isten mégis egy
Porszembe belefér.
Rohannak a lelkek,
foszlanak a Szárnyak,
csak kevesen látják,
hogy közöttük Angyalok járnak.
Meglibben a Szél
a távolból egy halk Húron
Egy Szív zenél
s a szív belelát a gömbbe,
fonja az Élet-fonalát
Nem engedi,
hogy a Fonalak elszakadjak.
Csend van
messze még az Éj
mert Bennem megint
Föllángol
a Remény!
****
Békétlenkedés
Hol van a Békességed?
Ha körülnézek
Szent Lelked a Mindenen pihen,
csak az én lelkem háborog,
mint a tenger,
hajómat dobja, veti a hullám,
de lám:
Fentről süt a Nap rám
s csitul szívem és a szám,
Minden változik,
csak a Te szereteted soha,
ez az, mi
a hajóm útját bátorítja.
Lelkem nem ellened,
Érted háborog,
gyengéim ellen -
hogy a hajóbangyerek üljön,
- szelíden -
tudván, tudja,
és higgye is,
a hajót Isten kormányozza
- még a magas - hullámok ellenére is!
Árokszállási Edit
10 parancsolat
Tudod mit nem értek, templomba ha lépek, miért azzal fogadnak, hogy bûnössé avatnak.
Vendéglátónk háza falait csodálva, kiváncsivá leszek, kitől kérdezhetek?
Például az érdekel, istent miért félni kell, miért nem csak szeretni vagy barátként tisztelni.
Ott van a 10 parancsolat,
mit muszáj s mit nem szabad. Útmutatás jajdejó,
lesz majd újabb verzió?
Lehetnének ima app-ek,
mik iphone-unkra telepednek? Kéne újratervezés,
istentől jött frissités.
Folyhatna a csapból szentelt víz alapból?
S ha imádkozok tovább, csinálhatok csodát?
Kedves uram odafent
Kedves uram odafent!
Hogy megy sorod, elmondod?
Tengernyi dolgod, egyedül megoldod?
Ha nehezen bìrod, van kihez fordulnod?
Vannak kik a sok imát, helyetted hallgatják?
Szabadságra szoktál menni, heverészni, lángost enni?
Mi az, mi a szìvedet örömmel tölti meg?
Van neked barátod, akivel összejártok?
S amit mindigis akartam kérdezni, lehet most ezért ki is fogsz nevetni...
Végsô állomásnak a mennyországot vagy a paradicsomot ajánlod?
Válaszodra a fészbukon várok. szeretettel, Editke barátod
PAPP TÜNDE JUDIT
A Mindenség Te Vagy
Téged látlak fényben, árnyban,
Téged harmatos hajnalban,
Fényességes csillagokban,
Szikrázó nap sugarában,
Gyengéd őszi fuvallatban,
Üde tavasz illatában,
Mezőn pirosló pipacsban,
Erdő mélyén hűs forrásban,
Csöndes csermely-csobogásban,
Ölelkező fűzfaágban,
Szerelmesek lágy csókjában,
Meghitt, édes suttogásban,
Téged ünnepi gyertyában,
Téged megszentelt pászkában.
Lélekharang szólásáig
Téged óvlak önmagamban.
Boldogasszony napjára
Boldog asszony, ki a
Gyertyát meggyújtotta,
Egyház-kelőn fiát
Úrnak bemutatta.
Eltelt negyven nap, mit
Törvények írának,
Napjai Mária
Megtisztulásának.
Boldog az asszony, ki
Mondhatta fiának
Magasztos örömmel:
Nem vagy már "pogányka",
Üdvössége lettél
Már mindnyájunknak, kik
Benned hisznek, s nálad
Örömöt találnak!
Boldog az asszony, ki
Karjaiban tartja,
Örök szeretetnek
Ő az édesanyja.